Levél a Jézuskának

2010. december 22., szerda


Levél a Jézuskának
A világegyetem nagy összekuszálódásai, avagy a minden mindennel összefüggés bizonyítéka, és ha jól odafigyelünk, kellően paranoidok is lehetünk, hiszen annyira de annyira klapfol minden mindennel, hogy az néha már félelmetes. Vegyük például most az én esetemet: hetek óta párhuzamosan jelen van a mindennapjaimban, -egészen pontosan azóta, amikor egyik sárkánykodásom alkalmával a simulékony szörnyeteg hitös (télicsizma igényem) megvesztegetésével próbálta ellapítani a családi göröngyöket-, a karácsonyi kívánságlista léte (avagy annak hiánya).
Ekkor jött egy régikedves ösmerős megkeresése, és máris legálisan ábrándozhatok. Következzen az én karácsonyi kívánságlistám, a teljesség mindennemű igénye nélkül: (hátha megértő fülekre talál... )
A legjobban talán pár szabadon felhasználandó órának tudnék örülni. Pontosabban a csöndnek, ami ezzel jár. És szeretnék egészen addig nem hallani semmit, amíg már szúrná a fülem a némaság.
Szeretném, ha a füst gomolyogna a házikónk kéményéből, ha békesség lenne köztünk, ha egészségben és szeretetben élhetnénk. Persze, ezt nem csak karácsonyra kérném. (telhetetlenség, asszony a neved)
És igen, még mindig szeretném ezt a csizmát (vivát praktikum). Annak ellenére, hogy tudom, hogy idén ez nem fog összejönni.
És szeretnék újra moziba járni, és színházba, és reggelente lustálkodva ébredni (és nem úgy, hogy Zetor Nina áthalad az arcomon a finom kis térdecskéjével), újra gondatlannak és felelőtlennek lenni. Élni bele a nagyvilágba. (ez már asszem, az újrafiatalodásos vonal, engem is utolért... )
Szeretnék újra slim lenni, legalább pár napig, hogy újra felvehessem az ifjonti hévvel vásárolt nagyontrendi és übermárkás nacijaimat, amiket kidobni sajnálok, odaajándékozni sincs még lélekjelenlétem (hátha csoda történik és egy reggel 10-15 kilóval kevesebbel ébredek, mert érdemben képtelen vagyok tenni az ügyért), viszont jelenleg méltánytalanul hevernek egy zsák mélyén, jobb időkre várva.(és lassan, de biztosan kimennek a divatból...)
Kérnék még egy napsugaras kapucsinozós délutánt egy fővárosi kávézó teraszán, a régilányokkal, akikkel félszavakból és mozdulatokból is mindent tudunk-értünk. És talán ebből a napsugaras kávézgatásból éjszakába nyúló koktélozgatás is lehetne, meg izomlázig táncolás, és akkor én csak azt kérném, hogy reggel délig alhassak, és a velejáró macskajajt pedig egyáltalán nem kérném.
Jó lenne napközben azt csinálni, amit szeretek, jókönyvvel ágybabújni, melegteás bögrét földre helyezni, kedvencblogokat olvasni, sűrűbben írni, (az íráshoz tehetséget és szaktudást is kérnék), meg az összes létező restanciámmal tisztába kerülni (megválaszolatlan levelek, orvoslátogatások -úgymint: nőgyógyász, bőrgyógyász, fogorvos, csontkovács)
És kérnék még: több türelmet, erőt és empátiát az emberi butaság elviseléséhez, és méltóságot a szőkenőből szőkeasszonnyá válásomhoz.
Zárósoraimban pedig ácsingóznék egy diszkrét összegért a lottóötösből, ami biztosítaná azt, hogy életben maradjunk, ha kifutna a lábunk alól a talaj, és legalább addig ne haljunk éhen, amíg újra összekapargatjuk önmagunkat a romjainkból. 

Read more...

owner of a broken heart

owner of a broken heart


Kedves Angyalkák!

Idén Karácsonyra az alábbiakat kérném szépen Tőletek:

         Akiket szeretek legyenek egészségesek…
         …és nagyon boldogak!
         Drága P. (az első két pont természetesen Rá is vonatkozik, de mivel most Neki igazán nagy szüksége van ezekre, külön is kívánnék Vele kapcsolatban), gyógyuljon meg minél hamarabb…és maradjon velem…, örülnék, ha nemsokára találkoznánk, hogy végre elmondjam Neki: hiányzik…és Nélküle elvesztem!
         Kedves A.-nak szeretnék egy finom forró csokit főzni, hátha az átmelegíti a megfagyott, méreggel teli szívét, és miközben iszogatunk, beszélgethetnénk…, bármiről…, csak nem szeretném, hogy haragban legyünk…, inkább rendezzük a kapcsolatunkat úgy, hogy az mind a kettőnknek jó legyen!

Köszönöm!

J.

u.i.: eszembe jutott még egy kívánság, ami ugyan a legnagyobb kérés, de nagyon szeretném meg is kapni: kérlek légy szíves teljesítsétek a levélben megírt kívánságaimat!

Read more...

motymoty listája :)

motymoty


Kedves Jézuska!

Cucka keresett meg ezzel a feladattal, amit komolyan venni eléggé nehezemre esett, és nem is sikerült túlságosan, alátámasztva ezzel azt, amit már régóta teljes bizonyossággal tudok, hogy túl jól megy sorom, ami nem baj egy csöppet sem, legalábbis addig, amíg nem tévesztem szem elől eme tényt.
Volt itt már szó nyusziról, a kabátokat megkaptam, a szánkót megvettem (most lebuktam), több könyv nem fér el, sálra vágytam még nagyon, de azt kaptam a főnökömtől születésnapomra. Talán kérhetnék egy könyvtárszobát nagyapám könyveinek, hogy ne kelljen tőlük megválnom, miután kiszelektáltam azokat, a hideg ráz ettől a feladattól, és nem azért mert fűtetlen a lakás.

Legeslegjobban egy új bal bokának örülnék, (vagy valakinek, aki elrugdos gyógytornászhoz) strapabírónak és ellenállónak, mindighasználhatónak, megbízhatónak, olyannak, ami nem csuklik-nyeklik mint a mostani, számíthatok rá bármikor. Azt hiszem itt el is érkeztem az egészségmeglegyenatöbbinemszámít korhoz, rögtön kérhetnék pár évet pluszba, három évvel a bokám is megoldódna, meg a korkülönbség Béla és köztem is, és megígérem, hogy innentől kezdve a lábam elé nézek, nem futok esőben, mezőn hátrafele nézve, nem olvasok helyváltoztatás köben, csak ülő, vagy állóhelyzetben.

Szeretném, ha nem kellene reszkető, kétségbeesett, kirabolt védőnőkkel találkoznom, akik nem tudnak hazamenni a Zala megyei falujukba, mert senki sincs aki segítene rajtuk. Ha ez nem megoldható, akkor jó lenne, ha legközelebb is megérezném időben, hogy le kell szállnom egy megállóval előbb a villamosról, mert -10 fokban sétálni jó. Esetleg lehetne melegebb ilyen esetekben.

Kitartást és szorgalmat (és/vagy egy takarítónőt).

Egy gubát. 
Gellérthegyi villát, vagy hogy ne kelljen Budapesten élnem, ha nem muszáj.

A téli álmot 25-én déltől 27-én estig, vagy legalább azt, hogy ne kelljen megdicsérnem a 30 éves Bélabáty pulóverét, zakóját, zokniját, parfümjét, szakállát, zsenialitását, autóját naponta 48x, ne kelljen naponta 250x elmondani, hogy igen ő  a legmagasabb a családban, mikor nem az, ne kelljen ilyen bagatell dolgok miatt naponta 250x hazudnom, hogy elkerüljem a 4-5 óra hisztériát, ne kelljen azt hallgatnom, hogy nem mehetek el velük szánkózni, mert én nem tartozom hozzájuk, és még nő is vagyok. 

Ne kelljen pont karácsonykor kifejtenem, hogy továbbra is fejgörcsöm van a sötétben, és nem azért csukom be a szemem, megyek ki a szobából, mert leszarom őket, (pedig már nagyon itt lenne az ideje annak, hogy végre eljussak idáig) hanem mert fáj, nagyon, és ez nem hisztéria, hanem egy ciszta a fejemben. És ne kelljen kifejtenem azt sem, hogy ha rajtuk múlt volna, akkor eddig egyszer találkozunk, Béla diplomaosztóján, és mennyire igazuk van, jobb lenne így, úgyhogy eszükbe se jusson kiszarlekit játékot játszani.

Tulajdonképpen sokkal egyszerűbb lenne és mennyivel hasznosabb, ha azt kérném, hogy tanuljam meg az ilyen és ehhez hasonló viselkedést emelt fővel leszarni elviselni. 

Sokkal-sokkal kisebb és kevésbé kifejlett igazságérzetet.

Nagyobb melleket az új kabátomhoz.

Önbizalmat, bátorságot.

Tánctudást.

Sapkát. Nem vagyok telhetetlen, nem várom el, hogy jól álljon.

Kamáslit a csoda bakancsomhoz - ami nem csak a bokámat védi és egy álomviselet, hanem  a legértékesebb ingóságunk is egyben - hogy ne legyen vizes a mindig mindenből kilóg lábszáram.

Hogy aki szegény az fogadjon el segítséget, legalább olyan mértékben, mint amilyen mértékben ő segít másokat.

Egyenes gerincet, vagy időt és erőt ahhoz, hogy megint eljárjak a Hátasbácsihoz, és azt, hogy biztosan ne törje ki a nyakamat. Nem volt kérdés, de ha már itt tartunk, köszönöm, hogy van miből eljárnom.

Elsősorban hosszú életet Bélának, semmiképpen sem szeretnék egyedül maradni. Ez még a bokámnál is sokkal-sokkal fontosabb.

Tartósítszer és adalékanyagmentes ételeket a karácsonyi muszájevéshez, hogy ne fájjon a gyomrom.

Nyugalmat szeretnék és békét, nem szeretnék rohanni, idegeskedni, hogy a karácsony karácsony legyen.


Read more...

Timi levele a Jézuskához

Kedves Jézuska!
Nagyon boldog vagyok, hogy írhatok Neked. Már nagyon régen nem írtam, tudom ez nem szép dolog. 
Először is megköszönném, hogy a sors adott nekem egy ilyen csodálatos családot. Nincs nagyobb ajándék annál, ha az ember rátalál a boldogságra. Vagyis megtalálja a társát, felét :-)  Úgy érzem szerencsésnek mondhatom magam, mert megtaláltam az igazi Társat aki nélkül ma nem lenne egész az EGÉSZ. Van egy gyönyörűséges kislányom, akit még akkor is imádni fogok, ha az idegszálaimmal fog gitározni. Mert egyszerűen nem tudok rá haragudni. 
Köszönöm, hogy egészségesek vagyunk és köszönöm, hogy még a legnehezebb pillanataimban sem engeded el a kezem. Igyekszem minél jobban hinni benned és azt elfogadni, hogy mindennek oka van ami történik. 
És ha már 3 nap múlva Szenteste akkor kérnék is. 

- Az első kérésem az lenne, hogy Blankának a jövő éveben sikerüljön a közelben az óvodai felvétel. 
- Jövő évben a munkáé lesz a főszerep. Ehhez szeretnék kérni rengeteg erőt, kitartást kreativitást, ügyfelet ... és mindezt nem csak magamnak, hanem apának is!

Köszönöm :-)
T.

Read more...

Ági kívánságlevele


Kedves Jézuska!
 Annyi minden megköszönni valóm van, hogy azt felsorolni nem is tudnám... A legfontosabbakat kiemelve: Köszönöm, hogy immárom két gyönyörű kisfiú és egy nagylány anyukája lehetek. Köszönöm a Kedvesemet, aki a mindennapokban szerető társam. Köszönöm, hogy szüleink velünk együtt örülhetnek sikereinknek. ...és köszönöm, hogy vagyunk... Hogy mit is kérek? Egészséget. Ha ez van, akkor így vagy úgy, de minden van. Szeretetet, mert enélkül nem lenne értelme semminek. Időt, hogy a szeretetet amit kaptunk, megoszthassuk egymással.
 Köszönöm, hogy eddig is adtál, köszönöm, hogy most is adsz.

Read more...

Tara karácsonyi kívánságlistája

2010. december 11., szombat

Tara


Most akkor kihasználom az alkalmat és nézzük mire jutok egy konkrét listával, mik a kívánságaim:

- mindig megújuló szerelem a kedvesemmel
- tágas, világos, kényelmes családi házban lakunk, kedves, csend- és rendszerető szomszédsággal
- minden évben találkozom a tengerrel
- mindig van annyi pénzem, amennyire szükségem van és annyi, amennyitől biztonságban érzem magam
- jól és kényelmesen megélek abból, amit szeretek csinálni
- amit adni tudok és szeretnék, arra van érdeklődés, jól működik az áramlás
- megvilágosodott, bölcs és békés vagyok
- a jókedvem mindig velem van
- elégedett és kiegyensúlyozott vagyok
- egészséges és életerős vagyok
- a szeretteim, barátaim egészségesek és életerősek
- mindig tudok élni a lehetőségeimmel
- kreatív vagyok
- szeretetből cselekszem, teljességben élek

Lehet, hogy ezekért meg kell dolgozni, azt nem bánom. Ha csak az ölembe hullik az nem ugyanaz, mint részt venni a teremtési folyamatban és úgy megtapasztalni az eredményt. Azonban szívesen eltekintek a küzdelemtől. Megelégszem a munkával. :) A lényeg, hogy élvezzem a folyamatot és meglegyen a gyümölcse.

Read more...

Szöszkeboszi kívánságlistája

2010. december 9., csütörtök

Szöszkeboszi


Nos, a listám. (Nehéz, nehéz, nehéz.)
- ÖÖÖöööööö. World peace!
- Hmmm, world peace?!
- Na jó. Szeretnék egy új snowboardos kabit és snowboardos nadrágot, de bazidrága, úgyhogy úgyis én veszem meg magamnak. Remélem, ez is számít a listába.
- Szeretnék egy androidos működő Nokia okostelefont. (Ez így halmozott önellentmondás, tudom. De egy kütyünek mindig lennie kell wishlistben.)
- Sok-sok-sok-sok évadot még a Chuck-ból. (Nem DVD-n, hanem on air.)
- Anthon Berget, de nem sokat, mert még megromlik :) Málnás-narancslikőröset még sosem ettem.
- Azt a napkollektoros kulipintyót a Sagres-i öböl felett Algarveban. (Összedobni? Valaki?)
- Szabadidőt, hogy végére jussak (hah! na jó, elég a közepére is...) a temérdek bespájzolt elolvasnivaló könyvnek. (Mondjuk, ezt joggal remélhetem a karácsonytól, mert két ünnep között semmitteszek - remélem.)
- Cuki vékony tokot a netbooknak. Ha van benne kis rózsaszín is, az nem hátrány.
- Boldogságot, egészséget. Jó fej barátokat, elviselhető rokonokat, függővé tett Pilatesező vendégeket, korrekt üzletfeleket. Mindezeket, ha lehet, szavatossági lejárat nélkül, köszi.
- Update: Hű, majdnem kifelejtettem. Egy új blogdizájnt. Nem kell az idei karácsonyra, elég  lesz az új évben is :)

Read more...

Lilakávé karácsonyi kívánságlistája

Kívánságlista és abszurdságok

A karácsonyi kívánságlistával úgy jártam, hogy amikor meghívást kaptam Kameotól is és Szöszkeboszitól,  először is hosszan és kifejezően bambultam magam elé, aztán másnap és harmadnap  is... mígnem rájöttem. Problémás és abszurd a listám. 
Szeretném, hogy karácsonykor idén is együtt nézzük megigézve a karácsonyfát meg a gyertyákat, ámde mindez varázsütésre jöjjön létre, bevásárlási pszichózis és egyéb előkészületi dübörgések nélkül. 
Szeretném, hogy a szívemnek-kedveseket ne érje baj, betegség, bánat. Nemcsak karácsonykor nem,  hanem hétfő délutánokon és csütörtök reggeleken se... ameddig lehet.
Nem tudok világgámenést kívánni magamnak, pedig néha szoktam (ti nem?) - mert őket nem tudnám itthagyni, velem jönni meg nem nagyon akarnának. Ezért nem segítene rajtam az a régi spanyolországi ház sem azon a tengerre néző domboldalon, amit lottóötös esetére elgondoltam magamnak.
Szeretnék jó sokat örülni mindannak, amit szeretek. Blogot írni, verebeket nézni a bokron a buszmegállóban reggel, kávét inni bent a kollegákkal, a kedveseknek e-mailt írni, macskát simogatni, elutazni és hazajönni, hallani amikor éjjel vagy hajnalban zörög a kulcs és egy darabig megint otthon van mindenki, merengeni, nevetni, az élet nagy dolgairól beszélgetni, jókat enni, álmodni, táncolni. 
Szeretném megtanulni úgy érezni az életet tíz-húsz év múlva is, akár az a flamenco táncosnő.
A lista aztán a végtelenbe vész, szerepelnek még rajta olyasmik is, és csak a publikusakból néhányat... hogy legyen mindig kitakarítva és elmosogatva, de ne nekem kelljen, meg jöjjön össze egy életmódváltás, de ne kelljen azzal se sokat vacakolni, meg menődjek el fogorvoshoz de ott se nekem ne kelljen jelen lennem és a fúrót hallgatni rettegve, meg az is, hogy múljék el rólam valahogy ez az x kiló. Ámde hogy lássátok, hogy nem vagyok (annyira) telhetetlen, az éveim maradhatnak.

Read more...

Kameo karácsonyi kívánságlistája

Kameo


  1. Szeretném, ha minden családtagom tisztában lenne vele, hogy nagyon szeretem őket. Hiányoznak. Sajnálom, hogy a hétköznapjaink nem fonódnak össze. Szeretném, ha gyakrabban találkoznánk és többet beszélnénk telefonon.
  2. Szeretném, ha Mr egyáltalán nem dolgozna karácsonykor, és mindvégig együtt lehetnénk, és nem lennénk fáradtak.
  3. Szeretném, ha a barátaim felhívnának.
  4. Szeretném, ha hullana a hó.
  5. Szeretnék nem sírni.
  6. És kellene egy szép télikabát, hogy amikor a gyönyörű hóesésben sétálgatunk, ne fázzak.

Read more...

Szabi karácsonyi kívánságlistája

1. Mivel a béke gyakran elpártol tőlem, kérek egy tucat lelki nyugalmat! 
2. Van egy "zsákkal",  de egy pazarul elegáns illatért a plafont is megérinteném örömömben. 
3. Sok-sok könyvet, hogy műveljem magam, mint a kapa a szőlőt, ahogy Popper Péter mondotta: "szüntelen olvasni és gondolkodni."  Úgy érdemes.
4. Olyan borotvát, amilyen a Sasának is van, mert a baba popsi nem jön be!  Annyira nem lehet a pofikám simán szeretni! 
5. Egy L'Occitane csomagot: a múlt éven a hugitól kaptam, orgazmust serkentő, bugyi-szaggató illatokkal! 
6. Igazából semmit sem kérek, mert mindenem van. 
7. Talán mégis:  egészséget!  Ha szabad.

Read more...

Blog template by simplyfabulousbloggertemplates.com

Back to TOP